MIAréna Párbajok az INNOTRIATLON versenyben

 


MIAréna Párbaj – INNOTRIATLON SSG Verseny

Lájkcsata 90 percben


Alapelvek:

  • A verseny három SSG-ből (Strukturált Spirális Gondolkodás) áll.
  • Minden versenyszámban párbajok zajlanak, 5 perces Pro–Kontra mini-vitákkal.
  • A továbbjutást a közönség lájkjai döntik el: a vesztes kiesik, a győztes lép tovább.
  • A párbajok sorrendje az előző eredmények alapján, fordított rangsor szerint alakul: mindig a mögötte álló válik az előtte lévő kihívójànak.
  • Az utolsó párbaj során akár az utolsó helyezett az elsővel kerül szembe – így akár „utolsóból első” fordulat is létrejöhet, és az is előfordulhat, hogy a döntőben a vesztes több lájkot gyűjt.
  • A verseny első körében a nézői lájkverseny határozza meg, kik kerülnek be: a legjobb 6 jut tovább, kizárólag a közönség szavazatai alapján.


1. Versenyszám – DIAGNÓZIS: A probléma bemutatása


5 perc gondolkodás + leírás és bemutatás + 5 perc párbaj + Lájkverseny (összesen 30 perc)


1. Gondolkodási szakasz

A versenyzők 5 perc alatt megfogalmazzák a saját problémájukat.


  • A feladatlapok láthatók a közönség számára.
  • Szerző: Cím: A probléma megnevezése


2. Bemutatás és párbaj

  • Maximum 1 perces probléma-ismertetés.
  • Ezután 5 perces Pro–Kontra vita.

3. Eredmény

  • A lájkok alapján: győztes és helyezettek kihirdetése.


2. Versenyszám – TERÀPIA; Javaslat a probléma megoldására


5 perc gondolkodás + leírás és bemutatás + 5 perc párbaj + Lájkverseny (összesen 30 perc)


1. Gondolkodási szakasz

A versenyzők 5 perc alatt elkészítik a megoldási javaslatot.


  • A feladatlapok láthatók.
  • Szerző: Cím: A javaslat megnevezése

2. Bemutatás és párbaj

  • Maximum 1 perces javaslat-ismertetés.
  • Majd 5 perces Pro–Kontra vita.

3. Eredmény

  • A lájkok alapján: győztes és helyezettek kihirdetése.

–– Szünet ––



3. Versenyszám – Eladás / Meggyőzés


Maximum 1 perces videó készítése otthon: Szerző: Cím:….

A helyszínen: videók vetítése + párbajok + lájkverseny (25 perc)


1. Vetítés és párbaj

  • A versenyző videójának vetítése (Szerző: cím megadásával).
  • A vetítést követően 5 perces Pro–Kontra vita.

2. Eredmény

  • A lájkok alapján: győztes és helyezettek kihirdetése


4. INNOTRIATLON – Összesített eredményhirdetés


A végső sorrend a három versenyszám összesített lájkjai alapján alakul ki.

A verseny végén átadásra kerül:

  • az INNOTRIATLON győztese,
  • valamint a helyezettek.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szervezőmérnök

Strukturált Spirális Gondolkodás - az SSG főbb lépései

A miaKÖR - A „KÖR” mint szellemi-társadalom szervező kovász